Az NJSZT és az e-Befogadás
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az elmúlt évek alatt Magyarország lakossága több mint 3%-ának segített abban, hogy megtanulja a számítógépet készségszinten használni, és ismereteit az egységes Európai Számítógép-használói Jogosítvánnyal (ECDL) is igazolni tudja. Az NJSZT információs társadalomért érzett szakmai felelősségvállalását és tenni akarását bizonyítja emellett, hogy már az Európai Unió által 2008-ra meghirdetett e-Befogadás éve előtt, 2007 elején meghirdette a Digitális Esélyegyenlőség (DE!) országos programot, amelynek célja megegyezik az európai célkitűzésekkel. Ebben – a mintegy 320 ezer vizsgázót és 400 oktatási intézményt érintő ECDL-en túl – elindulhatott többek között az internetes ügyintézéshez szükséges alapismereteket széles körben átadó „E-kormányzati szolgáltatások, e-ügyintézés” egynapos kurzus is (immár országos lefedettséggel), illetve a „háLÓRA magyar!” program, amely elsősorban az idősebb korosztály és a hátrányos helyzetűek bevonását célozza. A DE! program egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy 3 éven belül hazánk lakosságának 6-8%-a váljon teljes körűen informatikai írástudóvá (ECDL), illetve legalább egy millióan tanuljanak meg biztonsággal eligazodni legalább a világhálón. Kiemelt fontosságú továbbá az eVITA Nemzeti Technológiai Platform – szintén az NJSZT irányításával – amely az életvitelt segítő infokommunikációs eszközök kutatás-fejlesztésére, és széles körben történő terjesztésére irányul.
Mindezekből is látható, hogy – noha az NJSZT elsősorban szakmai-professzionális szervezet –, nagyon fontosnak tartja a számítógépes írástudás lakosság körében való elterjesztésében vállalt vezető szerepét is. Éppen ezért nagy előrelépésnek tekintjük azt, hogy ez év elején ötpárti konszenzus született az európai uniós mintára a 2008. évre meghirdetett e-Befogadás évének céljáról, közös teendőiről, és örülünk annak, hogy mindennek részeként 2008. május 19-én Magyarország miniszterelnöke, valamint Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatójának jelenlétében útjára indulhatott egy országos program, amelynek célja a lakosság felkészítése az információs társadalomban való életre. Ez a program a TITAN ("Tréning-keretprogram az Információs Társadalomhoz való Alkalmazkodóképesség Növelésére") néven indult el. Mivel meggyőződésünk, hogy az ötpárti konszenzussal harmóniában lévő célokat szolgálja, az NJSZT - eleget téve a felkérésnek - elvállalta a tagságot a TITAN irányítására létrehozott Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanácsban (MEFIT).
Kapcsolódó linkek:
Indul a TITAN Program
www.mefit.hu
Az erőszak nem erő
www.einclusion.hu
